Pethő Szabolcs

digitalizált jelleggel

Hinni annyi, mint nem akarni tudni"
 

Drábik János írásai

PDF verzió
Nyomtatóbarát verzió

Drábik János életrajza

Dr. Drábik JánosDr. Drábik János, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztője

1938. június 9-én született Budapesten. Csellistának készült. Zenei tanulmányait a budapesti Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolában és Zenei Gimnáziumban végezte. Ugyanitt érettségizett 1956-ban. Kéztörés miatt azonban pályaváltoztatásra kényszerült. 1960-ban fejezte be tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1968-ban pedig az ELTE Bölcsész Karán, ahol esti tagozaton filozófiát tanult. 1971-ben ügyvédi-jogtanácsosi vizsgát tett, előzőleg pedig a MUOSZ Újságíró Iskoláját is elvégezte.

1979 novemberéig különböző jogi, szerkesztői és államigazgatási munkakörökben dolgozott. Amerikába történő távozását megelőzően az ERBE jogi osztályát vezette. A New York University-n folytatta tanulmányait és 1981-ben bejegyzett jogtanácsos lett New York Államban. 1983-ban Münchenbe került a Szabad Európa Rádióhoz, ahol Kézdi Pál néven számos műsort írt és szerkesztett. Sorozatot írt többek között a sztálinizmusról, az amerikai alkotmányról, a neokonzervativizmusról, a Szovjetunió történetéről. Öt éven keresztül szerkesztette a világgazdasági magazint, és a demokratikus intézmények működését elemző "Nyugati Úton" c. programot. 1989. februárjában a Szabad Európa és a Szabadság Rádió elnöke a "Superior Performance Award" kitüntetésben részesítette az 1988-ban nyújtott teljesítményéért, elsősorban az amerikai alkotmányról készült 32 részes sorozatáért.

1983-tól aktívan részt vett a müncheni Széchenyi Kör tevékenységében, ahol több előadást is tartott. 1993-1998-ig a Széchenyi Kör titkára volt. Rendszeresen ír a Münchenben megjelenő Nemzetőr c. lapban, és más magyarországi napi- és hetilapokban. Tanulmányait több folyóirat is közölte. Az 1999-ben megindult Leleplező c. könyvújság főmunkatársa, majd nemzetközi főszerkesztő-helyettese. Rendszeresen tart előadásokat az emberközpontú társadalom, a demokrácia és a pénzrendszer összefüggéseiről. Alapító tagja a 2000. áprilisában megalakult "Összefogás a fennmaradásért" mozgalomnak, amelynek célja a magyar föld megőrzése, és Kert-Magyarország feltételeinek megteremtése, Magyarország gazdasági szuverenitásának a visszaállítása, a résztvevő demokrácia megvalósítása, a népszavazás hatáskörének kiterjesztése, valamint a pénznek a nemzet alapvető fontosságú közintézményeként való kezelése. Jelenleg a nemzetközi pénzrendszer és a demokrácia összefüggéseivel foglalkozó szakmunkán dolgozik.

1997-től 2000. márciusáig a Németországban működő magyar egyesületek, a BUOD elnökségének a tagja, 1996-tól az MVSZ választmányába is beválasztották, ahol Dél-Németországot képviselte. Az 1998-as parlamenti választásokon a KDNP képviselőjelöltje volt Budapest 1. számú választási körzetében. Nős, felesége vegyész, a müncheni egyetemen volt tudományos kutató.

Forrás: Országos Széchényi Könyvtár