Pethő Szabolcs

digitalizált jelleggel
Hinni annyi, mint nem akarni tudni"

Az anyag léte és eredete egy olyan erőnek tulajdonítható, mely rezgésbe hozza az atomot felépítő részecskéket. Eme erő mögött egy értelemmel bíró tudat létezését kell feltételezzük.
Ez az elme nem más, mint a látható anyagot létrehozó mátrix.
Max Plank

Ez itten Pethő Szabolcs privát webszájtja.

Pethő Szabolcs munkássága több évre nyúlik vissza.
E munkásságról kevéssé szól majd e szájt, hanem inkább privát jellegű lesz (talán. talán nem)

Rövidesen lesz itt mindenféle dolog, amihez közöm volt, vagy van. Grafikák, animációk, kerámiák megminden.

Lesznek még írások is, olyanok, amiket fontosnak tartok. Ezek a világról szólnak, ami körölöttünk(?) van, s olykor (gyakran) csúnya tüneteket produkál.

Lesznek itt még fotók is. Olyanok is, amiken tájak vannak, de olyanok is, amiken emberek. Sőt. Tájak és emberek együtt is lesz. (Az sincs kizárva, hogy én is szereplője leszek némelyiknek,no meg persze Erika is, aki a feleségem. A Szusziról már nem is beszélve :) ) (Szuszi egy kutya, méghozzá vizsla márkájú)

Mostmárasztán mindent tudsz erről a honlapról. Egyszer, ha majd lesz is rajta tartalom, megnézheted.

Viszlát!

"Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship. "

 

 

Aum.mp3